Híreink

(Nem csak) tűzvédelmi megoldások a tervezésben és a gyakorlatban – uszodák

2020. október 28. 06:00

Szerzőnk legutóbbi két cikkében több eltérő funkciójú épület konkrét példáján keresztül mutatta be, hogyan lehet a szakáganként a különböző tervezési és tűzvédelmi elveket megfelelő módon harmonizálni. Ezen épülettípusok – vagyis egy sportcsarnok, hűtött logisztikai csarnok, egy irodablokkal is rendelkező gyártócsarnok, valamint egy kulturális épület – mellett most más vizekre evezünk. Az alábbi példa egy uszodát mutat be.


Városi uszoda – tető, amely alatt és felett is a víz az úr

Az elmúlt néhány évben a különböző célú sportlétesítmények mellett az uszodaépítés is nagy lendületet kapott. Ezek közösségi épületek, ahol a sportrendezvényeken a lelátókkal tömegek jelenlétére kell számítani, így nagy figyelmet kell fordítani a megfelelő tűzvédelmi elvek és előírások alkalmazására is.

Ha egy uszodára gondolunk, akkor elsősorban nem a tűz, hanem a víz, a nedvesség jut eszünkbe. Az uszoda legnagyobb részét általában egy hatalmas medencetér uralja. Ebben a belső térben folyamatosan magas páratartalommal és nem elhanyagolható módon kémiailag agresszív környezettel kell számolnunk.

Ez a két adottság minden épületszerkezeti elemet igénybe veszi az épüket használata során, legfőképpen a tetőt. A meleg levegő felfelé száll, és viszi magával nedvességet, amely, ha lehűlő felülettel találkozik, akkor kicsapódik. Ennek kapcsán a tetőburkolatot olyan hő- és páravédelemmel kell ellátni, amely ezt megakadályozza.

A lehetséges megoldások között különböző fajta hőszigetelő anyagok, valamint a rések, csatlakozások párazárásához szükséges tömítőanyagok szerepelnek. Ez utóbbiak hatásossága hosszútávon kérdéses, ezért azzal is érdemes kalkulálni, hogy az elöregedő tömítésen átszivárgó nedvesség károkat okozhat.

A szálas anyagok jó tűzállóságot biztosítanak, amihez esetünkben gyengébb hőszigetelő képesség, és a beszivárgó nedvességre való fokozott érzékenység társul. Ez utóbbiak ellensúlyozására ebből az anyagból tekintélyes rétegvastagságra van szükség, valamint kiváló párazárásra. Ebből következően a megnövekedett önsúlyra a statikai tervezés során tekintettel kell lenni, ami erősebb és robosztusabb tartószerkezetet követel meg. A hatékony párazáráshoz pedig, különösen a csomópontok és a tömítések kialakításánál, a kivitelezés magas minőségére van nagy szükség.


 

A tűzvédelmi követelmények:

  • A hatályos OTSZ szerinti tűzvédelmi elvárás A2 REI30.

 

Az említett előnyök és hátrányok komplex mérlegelése alapján a választás a Kingspan KS1000 XM típusú, 100 mm vastag tetőpanelre esett, QuadCore® hőszigetelő maggal. Ez a panel az alacsony önsúly mellett

  • kiváló hőtechnikai tulajdonságokkal rendelkezik (U=0,17W/m2K),
  • a nedvességre nem érzékeny,
  • külön megerősítés nélkül látja el a statikai szerepét, csak a főtartókra rögzítve.
  • A könnyű hőszigetelés által megtakarított önsúly teher jól jött a tetőre tervezett napelemek számára, így a tetőszerkezet tűzvédelmi-statikai szempontból is megfelelt rendkívüli tűzteher esetén is.
  • Emellett a REI30 tűzállóság, a B-s1, d0 tűzvédelmi osztály és a Broof(t1) felületi tűzterjedési besorolás együttesével – az A2 kivételével – összességében a legjobb műszaki megoldást adta.

A követelmények komplex mérlegelésével – a tervezett ellensúlyozó intézkedések alapján – az OKF-től az XM100 QuadCore® tetőpanel egyedi eltérési engedélyt kapott a beépítésre.

 

Kiss Attila műszaki vezető
Kingspan Kft., Újhartyán
e: attila.kiss@kingspan.com
w: www.kingspan.hu

Vissza

Ezt a hírt eddig 1583 látogató olvasta.