Híreink

C+D kiállítás a Hungexpo rendezésében

2007. december 06.

November 28-án szerdán nyitotta meg kapuit az idén 8. alkalommal a közép-európai térség egyik legjelentősebb védelmi szakkiállítása a C+D. A katonai és polgári biztonság témakörében rendezett seregszemle november 28-tól december 1-ig várta a szakembereket. A szombati napon az érdeklődő nagyközönségnek szerveztek programokat.


A kiállítás katonai érdekességei mellett a polgári biztonsággal kapcsolatos eszközöket is szép számmal mutatták be a kiállító cégek. Az idén – most második alkalommal – már a nagyközönségre is számított a C+D Nemzetközi védelmi ipari és repülés szakkiállítás. A szakkiállítás több programja ehhez az új rendhez igazodott, s a cégek az utolsó napra is tartogatnak bemutatókat.

A kiállítás hazai és nemzetközi szakmai hátterét a Magyar Védelmiipari Szövetség és a Honvédelmi Minisztérium biztosította. Jelentőségét mutatja, hogy a szakkiállítást Szekeres Imre honvédelmi miniszter nyitotta meg a Vásárközpont – tűzoltói szempontból emlékezetes -  „B” pavilonjában.

 

Újdonságok, érdekességek

 

A valódi szakmai kuriózumokat a kiállítás nyitónapjára időzítették. A Budapesti Vásárközpont területén bemutató repülést hajtott végre a hazai fejlesztésű, egyedülálló felderítő képességekkel rendelkező high-tech robot helikopter.

A harceszközök szerelmesei mellett a biztonságban érdekeltek is találhattak figyelemre méltó felszereléseket. Pl.

-          AirRobot (Fedélzeti kamerarendszerrel felszerelt helikopter, amelynek a sokat emlegetett vegetációs tüzeknél történő alkalmazását is érdemes lenne megvizsgálni.)

-         American Body Armor (könnyű súlyú, modern lövedékálló mellények, pajzsok, sisakok)

-         ANT (Mini Mace típusú EOD vizesvágó berendezés.)

-         CODE-3 (különböző megkülönböztető jelzések, fényhidak)

-         FLIR (kézi és különféle mobil felderítő és megfigyelő éjjellátó eszközök)

-         HARRIS (kommunikációtechnikai eszközök)

-         PSE CODE-3 (megkülönbözető jelzések, lámpák, stb.)

-         Remotec (Újdonság: Andros F6A típusú EOD robot)

-         Surefire LLC. (lámpák, USA)

-         Telerob (Újdonság: TR 0906 Telerob típusú EOD robot)

-         VALLON GmbH. (fém-robbanóanyag, kábítószer keresők)

-         TR Equipment (deszantos bábu teljes felszerelésben)

-         Petzl kötéltechnikai eszközök, professzionális fejlámpák, egyéni felszerelések.

-         ENOK Páncélozott jármű (A német ACS Armoured Car Systems GmbH. bemutatta az “Enok” teljesen páncélozott járművet, mely megfelel a GFF1 védettségi osztálynak. Ez a jármű a teljesen védett Monocoque felépítménnyel és egyéb védettséget biztosító egységekkel a Daimler AG által gyártott Wolf G/BR461 alvázon került kialakításra. A jármű erősített alvázzal, állandó összkerék-meghajtással, megemelt 5,4 tonna összsúllyal, 1 tonna teherbírással rendelkezik.)

Dräger Safety  a személyi védőfelszerelések és a gázméréstechnikai berendezések számos eszközét mutatta be, többek között:

  • „ABC-védelem”,
  • Hordozható védelem (ABC-védősátor)
  • a „jövő gyalogosa“ projekt MASK 2000 új katonai gázálarc
  • Aknakereső és katonai búvárok búvárfelszerelései ( zárt- és nyitott rendszerű )
  • Oxy K30 (oxigénes mentőkészülék), páncélosokban, a hajókon használatos tűz esetén környezeti levegőtől független védelmi menekülő készülék.
  • Vegyi felderítő eszközök: Személyi gázveszély-jelzők
  • Mobil felderítő robotok
  • MULTI IMS (Ion Mozgékonyság Spektrométer) C-Detektor
  • Harcigáz-érzékelő csövecske
  • NBC MASTER (vegyvédelmi ruha)
  • Alcotest légzési alkoholmérők
  • Menekülő kámzsák

 

KONFERENCIÁK 

 

A HM szervezésében „Versenyezzünk együtt a jövőért” címmel szervezett konferencián november 29-én 18 előadást tartottak neves hazai és külföldi szakemberek. A témák között: „A védelmi ipar perspektívái”, A haderőképesség fejlesztésének kihívásai”, „A nemzeti kutatás technológia perspektívái” A haditechnikai korszerűsítés irányai a Magyar Honvédség képességfejlesztési koncepciójának tükrében.

 

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a 2007. évi Szakkiállítást kísérő programok keretében a Magyar Védelmiipari Szövetséggel közös szervezésben üzleti konferenciát tartott „Üzletszerzés és stratégia” címmel november 30-án.

A konferencia két fő témaköre:

-          A hazai cégek számára Magyarország NATO és EDA tagságából származó üzletszerzési lehetőségek

-          A magyar védelmi és biztonsági ipar fejlesztésének stratégiája.

 

 

További információk

www.cplusd.hu

Vissza

Ezt a hírt eddig 4395 látogató olvasta.