|
Híreink Szakmai linkek Szaknévsor |
Kimaradtak a tűzvédelmi szakértők az új tervezetből2025. augusztus 07. 07:43
Az ÉVOSZ a honlapján is közzétette állásfoglalását, kérve, hogy a módosítási javaslatot ne terjesszék be jóváhagyásra. Azt nem tudhatjuk, hogy közben mi zajlott a színfalak mögött; tény, hogy a kifogásolt részek már nem voltak a tervezetben. Vagyis: A tűzvédelmi szakértőknek az építészeti-műszaki dokumentáció és a kivitelezési dokumentáció tűzvédelmi munkarészének készítésének jogosultságára vonatkozó részek a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetben már nem szerepelnek. Ebből következően – a jelenleg hatályos szabályozás szerint – kockázatot vállalnak azok a tervezői munkát vállaló tűzvédelmi szakértők, akik nem rendelkeznek felelősségbiztosítással, valamint a megkövetelt felsőfokú szakmai végzettséggel. Ezt a hírt eddig 538 látogató olvasta. Kapcsolódó információk: |









Amint korábban megírtuk a ki tervezhet a tűzvédelemben vita keretében több egyeztetés zajlott az ÉKM, a BM, a BM OKF, a tűzvédelmi érdekképviseletek és a kamarák képviselői között. Azt követően a 266/2013 (VII.11.) Kormányrendelet módosítási javaslatától kiakadtak a tűzvédelmi szervezetek és levélben fejtették ki álláspontjukat.








