A müncheni IFAT szakvásáron a Rosenbauer2016. május 30. 09:34 2016. május 30. és június 3. között zajlik Münchenben az IFAT nemzetközi szakvásár, ahol a víz-, szennyvíz-, hulladék- és nyersanyag-gazdálkodás áll a fókuszban. Az osztrák gyártó a standján a megelőzésre helyezi a hangsúlyt.
A hulladékfeldolgozó üzemekben szortírozott és tárolt anyagok többsége könnyen éghető, ezért nagy szükség van az olyan komplex megoldásokra, amelyeket többek között a Rosenbauer is felvonultat. A szállítószalagok mellé telepített, infravörös kamerával vagy konvencionális tűzjelző berendezésekkel kombinált CAFS oltóberendezések az élet- és vagyonvédelem mellett a környezetvédelemben is fontos szerepet látnak el.
Ráadásul egy jól megtervezett rendszer költséghatékony is lehet: a Rosenbauer adatai szerint egy szortírozócsarnokban például egyetlen jól pozícionált oltófejjel akár 10 ezer négyzetméternyi terület védhető. Mindez infravörös kamerákkal összekötve a leghatékonyabb, hiszen az egyes hőgócok kialakulásakor, de még a tűz kitörése előtt megkezdhető a hűtési folyamat.
A hamarosan kezdődő IFAT rendkívül népszerű rendezvény: a 2014-es eseményre 168 országból több mint 135 ezren nézték meg az 59 országból érkezett 3000 kiállítót, mintegy 230 ezer négyzetméteren.
Vissza
Ezt a hírt eddig 1945 látogató olvasta. |