Híreink

Sikeresen zárult a III. Ventor-Minimax Konferencia

2016. június 02. 06:37

Immár harmadik alkalommal rendezték – 2016. május 31.-én Tatabányán – a beépített oltóberendezés tervezőknek szánt Mérnök Kamarai továbbképzést, a Ventor-Minimax konferenciát, amelynek ezúttal is a tatabányai Edutus Főiskola adott otthont. Ha egy mondatban kell összefoglalni az eseményt, akkor ideális körülmények között, tartalmas előadásokat hallgathattak a résztvevők. De mit takar valójában ez a sommás mondat?


A rekordszámú, közel 160 résztvevő regisztrációját követően „házigazdaként” Németi István tű. ezredes úr a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője köszöntötte a résztvevőket. Köszöntőjében külön kiemelte a hatósági szakemberek és a tervezők közös képzésének jelentőségét. Igazgató úr köszöntő gondolatai és önmagában a tény, hogy a megyei Katasztrófavédelmi igazgató és helyettese is megtisztelték a rendezvényünket, illetve hogy a résztvevők között idén rekordszámú hatósági kollégát köszönhettünk komoly reményre jogosítanak a szakmánk versenyképességének növeléséért folytatott törekvéseinket illetően.

Az első előadó – immár hagyományosan – Lengyelfi László úr, a Magyar Mérnöki Kamara Tűzvédelmi Tagozatának elnöke volt. Elnök úr beszámolójában ismertette a Kamara által végzett munkát és vázolta a Szakosztályok előtt álló további feladatokat. Az előadó hangsúlyosan hívta fel a figyelmet a minőségi szolgáltatások jelentőségére, illetve a megfelelő színvonalú tűzvédelmi mérnökképzés fontosságára.

Elnök úr bevezető előadását követően a tűzjelző rendszerek és beépített oltóberendezések kapcsolódásait taglaló magas színvonalú prezentációt hallhattunk Kolarovszki Zsolttól, a Piroplan Kft. sprinkler üzletág vezetőjétől. A témát részletesen és alaposan tárgyaló előadással kapcsolatosan megjegyzésként fogalmazódott meg, hogy az elméletben egyértelmű feladatot nagyon megnehezítheti, ha a kivitelezési szakaszban eltérnek a tervektől és a kivitelező vállalkozások nem kooperálnak. A tervezőknek ki kell állniuk a terveikért és amennyiben a kivitelező a beleegyezésük nélkül változtat, úgy vissza is lehet vonni a tervezői nyilatkozatot.

Az előadást kávészünet követte, majd Máté Gábor az FM Global magyarországi képviselője mutatta be a sprinkler rendszerek tervezési segédleteit és az alapvető követelményeket. Izgalmas volt hallgatni az új műszaki megoldások bemutatását (pl. a nagy vízhozamú polcközi sprinklerek).  Ámbár FM szerinti követelmények évente csak néhány alkalommal fordulnak elő Magyarországon, mégis fontos megismerni az FM mérnöki gondolkodáson alapuló követelményeit és megoldásait.

A követező előadást Czirok Antal, mint a TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség tűzvédelmi berendezések tagozatának helyettes vezetője tartotta. Előadásának három témája is volt. Elsőként ismertette az Országos Tűzmegelőzési Bizottság és a TSZVSZ közös kezdeményezését a lakóépületek tűzvédelméről. Mivel a tűzesetek során bekövetkező emberi vesztességek 80%-a otthoni környezetben történik, a téma igencsak fontos. A kezdeményezés mindenképpen jó kiindulás lehet, hogy Magyarország ezen a területen is felzárkózhasson a világ élvonalához. A következő téma a beépített tűzvédelmi eszközök karbantartási követelményeiről készülő, a TSZVSZ irányításával folyó munka bemutatása volt. A hamarosan elkészülő új irányelv iránymutató lehet a minőségi szolgáltatások kikényszerítéséhez.

Czirok Antal előadásának végén beszámolt a TSZVSZ Miniszterelnökségnek írt leveléről, amelyben bemutatják az EU építési termék rendeletéhez kapcsolódó magyar szabályozás nehézségeit és azt a közeli veszélyt, hogy július 1.-től a beépített oltóberendezések többsége nem lesz forgalmazható. Elmondta, hogy a Miniszterelnökség megértette a sürgető feladatot és a megoldás keresésének jegyében a konferencia napjának délutánján fogadják a TSZVSZ küldöttségét. Izgatottan várjuk a fejleményeket.

Az előadást követően egy órás ebédszünet kezdődött, amely kiváló alkalmat adott a régi és új ismerősök eszmecseréihez.

A konferencia délutáni előadásait Dr. Vass Gyula ezredes úr, az OKF Megelőzési és Engedélyezési Szolgálatának mb. szolgálatvezetője tartotta. A nagy érdeklődéssel várt előadásában ezredes úr bemutatta az OKF ez év elején létrehozott új szervezetét, a Megelőzési és Engedélyezési Szolgálat tevékenységi körét. Előadásában részletesen érintette a piacfelügyeleti munkát, az oltóberendezések forgalomba hozatalával kapcsolatos kérdéseket és az oltóberendezések tűzvédelmi megfelelőségi irányelv tartalmát. Ezredes úr biztosította a hallgatóságot, hogy a hatóság újult lendülettel dolgozik a tervezők és a hatóság együttműködésének hatékonyabbá tételéért és a jogszabályi környezet folyamatos fejlesztéséért.

A nap záró előadását Benedek András a Sprinkler Hungária Kft. tervezője tartotta az FG-gáz rendeletekben előírt szivárgásvizsgálatok anomáliáiról. A nagy szakmai tudással és alapossággal kidolgozott előadás tele volt új és hasznos információval és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a konferencia résztvevői elégedettek lehessenek a kapott ismeretekkel.

A szervezők és támogatók nevében ezúton is köszönjük az előadók értékes munkáját!

Végül, de nem utolsó sorban komoly köszönet illeti a szervező Komárom-Esztergom Megyei Mérnöki Kamarát és külön Takács Zsuzsát a kamara titkárát. Megtalálták és biztosították az ideális helyszínt, a tatabányai Edutus Főiskola épületében, megszervezték a minden igényt kielégítő ellátást a résztvevők számára.  Köszönjük és viszontlátásra 2017-ben!

Nádor András
ügyvezető igazgató
Ventor Tűzvédelmi Kft.

Vissza

Ezt a hírt eddig 1899 látogató olvasta.


 

Kapcsolódó képek: