Híreink

Miért szükséges és miért nem jó az önkéntes tűzoltó egyesületekről szóló törvénytervezet?

2008. február 11.

Önálló képviselői indítvánnyal törvényjavaslatot nyújtottak be az Országgyűlés elnökének az önkéntes tűzoltó egyesületekről. A birtokunkba került törvényjavaslatot és annak indoklását közöltük. Néhány véleményt összefoglalva akár vitaindítónak is felfoghatjuk az alábbiakat.


Miért szükséges?

 

A megkérdezett szakemberek abban többnyire egyetértettek, hogy a szándék – az önkéntes tűzoltó egyesületek szerepének növelése, erősítése üdvözlendő, nemes törekvés. A törvénytervezet a mai - az egyesületek számára meghatározott - jogi keretek között próbálja ezt elérni. Ennek megfelelően nem tesz mást, mint evideciákat foglal paragrafusokba.

 

A tervezet készítői észrevették, hogy itt nem egy szokásos egyesületi formáról van szó, ezért megpróbálták szabályozni a szakmai felügyeletet.

 

Ugyanakkor a hatályos jogszabályokhoz - Tűzoltóságról és a tűzvédelemről szóló törvény, a katasztrófavédelemről szóló törvény, az egyesületekről szóló törvény - képest a törvénytervezet nem tartalmaz új elemet, inkább csak a deklarálja a jelenlegi helyzetet. A jelenlegi és említett jogszabályok kellő részletességgel szabályozzák a tűzoltó egyesületek működésének szakmai, szervezeti feladatait.

Néhány szakember szerint ezeket a kereteket csak a tűzoltó egyesületeknek a hagyományos egyesületi formából való kiemelésével lehetne túllépni.

 

Miért nem jó?

 

Már a címével is baj van!

A törvény címe ugyanis nincs összhangban a 1996. évi XXXI. törvénnyel, valamint az azzal kapcsolatban kialakított ügyészségi és bírósági jogértelmezéssel. E szerint – persze ez nekünk sem tetszik, de attól még így van - tűzoltó egyesület Magyarországon nem használhatja az „önkéntes” tűzoltó egyesület elnevezést. Az ügyészség és a bíróság álláspontja szerint az önkéntes kifejezés csak az önkéntes tűzoltóságok (köztestületek) elnevezésében szerepelhet.

 

A jogalkotási törvény szerint a jogszabályokat a magyar nyelv szabályainak megfelelően, világosan és közérthetően kell megszövegezni, ebben valóban nem lehet hibát találni. A nyelvezet világos és közérthető, de többségében evidenciákat fogalmaz meg szép mondatokban.

 

Pl.: rögtön a 2.§ (1) és (2) bekezdése:

„ Az önkéntes tűzoltó egyesületnek a tűzoltó szakmai feladatát a jogszabályokban, szabványokban és a hatósági előírásokban meghatározottak szerint kell teljesítenie.”

 „Az önkéntes tűzoltó egyesület tűzoltó szakmai feladatát - a Ttv-ben meghatározott kivételekkel - térítésmentesen végzi.”

Egyik kedvencünk a 3.§:

„Az önkéntes tűzoltó egyesület tűzoltó szakmai feladatait hatósági jogkör gyakorlása nélkül látja el.”

Másik gyöngyszem a 12.§ (1) bek.:

„Az önkéntes tűzoltó egyesület tagja a tűzoltó szakmai feladatok ellátását önként vállalja.” Lehet, hogy a többiek kényszer hatása alatt teszik?

 

Ezek már szabályozott kérdések, s a jogalkotási törvény szerint „Az azonos vagy hasonló életviszonyokat általában ugyanabban a jogszabályban, illetőleg azonos vagy hasonló módon kell szabályozni. A szabályozás nem lehet párhuzamos vagy indokolatlanul többszintű.” Pedig ezek jelentős része legalábbis ezt a gyanút kelti.

 

Sajátosan fogalmaz a tervezet 3§ (2) bekezdése, amikor rögzíti „Az önkéntes tűzoltó egyesület a Ttv. 3. §-ában felsorolt alkotmányos jogok korlátozásával kapcsolatos intézkedéseket csak végszükség esetén teheti meg.” A megkérdezettek többsége értetlenül állt a mondat előtt:

  1. végszükség esetén egyénként eljárva is lehet „intézkedni”,
  2. szervezetet kissé nehéz intézkedési joggal felruházni, hacsak nem olyannal, amit bárki egyénként is megtehet. Gyanítjuk, itt erről van szó.

 

Ki az önkéntes tűzoltó?

 

Kissé bajban vagyunk ennek a kérdésnek az eldöntésénél, ha a törvénytervezet szerint kívánjuk definiálni e körbe tartozó honfitársainkat.

A törvénytervezet 5. § b, bekezdése definíciója:

„b) Önkéntes tűzoltó: az önkéntes tűzoltóság, a létesítményi tűzoltóság és az önkéntes tűzoltó egyesület azon tagja, aki a tűzoltó szakmai tevékenységét önként vállalja és térítésmentesen (ellenszolgáltatás nélkül) látja el.”

Itt több minden keveredik egymással:

1.      A létesítményi tűzoltóságot a gazdálkodó szerv jogszabályi kötelezés alapján hozza létre, annak tagja, még ha önként vállalja is munkáltatója felkérésére a szolgálatot, akkor sem önkéntes tűzoltó.

2.      A létesítményi tűzoltóság tagjainak e körbe vonása alapvetően hibás, mivel az ő jogviszonyukat pillanatnyilag önálló kormányrendelet szabályozza. (Lásd. még 10. § (1) bekezdés)

3.      Az önkéntes tűzoltóság ellenben a tűzoltó egyesület és az önkormányzat által alapított köztestület ezek tagjait, ha térítést kapnak munkájukért, a tervezet kizárja az önkéntes tűzoltók sorából.  Akkor Ők hivatásos tűzoltók, vagy törvényen kívüliek?

4.      Az önkéntes tűzoltóság tagjai vagy nem térítésmentesen, vagy részben térítésmentesen látják el feladatukat, egyébként az ő jogviszonyukat szintén önálló kormányrendelet szabályozza. (Lásd. még 10. § (1) bekezdés)

 

A 7. §-ban a tűzmegelőzési tevékenységről olvashatunk szintén óhajszintű mondatokat. E tevékenység végzésére vonatkozó szabályozási morzsák, már a múlt század 70-80-as éveinek jogszabályaiban fellelhetők voltak. Akkor sem sikerült az egyesületeket e feladatok ellátására alkalmassá tenni.

 

Szakmai felügyelet

 

Az egyesületekkel kapcsolatban kétségkívül új elem a szakmai felügyelet fogalmának bevezetése. Ha és amennyiben ez jogilag helytálló, akkor a tervezet 13-14. §-ához képest kétséges annak elhelyezése.

Szakmai értelemben:

A tűzoltó egyesületi tevékenység kifejezetten a tűzoltási-mentési tevékenységhez kapcsolódik, ennélfogva a szakmai felügyeleti feladatok gyakorlása a működési területtel van összefüggésben. Ez esetben a működési terület szerinti tűzoltóság

  • A hivatásos önkormányzati tűzoltóság (HÖT) és
  • Az Önkéntes Tűzoltóság (ÖT)

Jogi értelemben:

Ha és amennyiben szükséges, akkor a tervezet 13-14. §-ához képest:

  • A Katasztrófavédelmi Igazgatóság lehet a szakmai felügyelet gyakorlója.

 

Pillanatnyilag a tűzvédelmi törvény – vélhetően okkal - a tűzoltó egyesületek szakmai felügyeletét nem rögzíti. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok feladatai között felsorolja „a tűzoltó egyesületek munkájának segítését”.

 

A szándék nemes, az eredményen még van csiszolnivaló!

 

Vissza

Ezt a hírt eddig 2460 látogató olvasta.