Akik ismerték, tudják: az 1940-ben született Tímár István a nagy egyéniségek közé tartozott. Kiváló sportoló, világ- és Európa bajnok, közben tanul, gépészmérnökként a tűzmegelőzés országos irányítója, majd Budapest tűzoltóparancsnoka.

A budapesti hivatásos tűzoltóság 1870. évi megalapítása óta  Tímár István tűzoltó dandártábornok. a 17. volt a budapesti tűzoltó (fő)parancsnokok sorában.  Olyan elődök nyomdokait követte, akik az ipari-, társadalmi fejlődés felgyorsulásával felismerték a szervezett tűzvédelem  létjogosultságát, az önkéntes alapon működő tűzoltó sportegyletekből megteremtették a Budapesti hivatásos tűzoltóság alapjait, kiemelkedő szervező munkával, jelentős erőfeszítések árán megteremtették a működéshez szükséges technikai-, műszaki és személyi feltételeket. A viszonylag töretlen - nem egyszer az európai élvonalba tartozó - fejlődés a budapesti tűzoltóság életében is a II. világháborút követően megtört, a tűzoltó technikai eszközök jelentős része "kimenekítésre" nyugat-európába került, melynek csak töredéke jutott vissza hazánkba. A fővárosi önkormányzat intézményeként - egységes szervezetként, teljes önállósággal - működő Székesfővárosi Tűzoltó Főparancsnokság részévé vált a szovjet mintára átformált belügyminisztérium hierarchikus rendszerének, ahol a működés alapvető feltételeit igyekeztek biztosítani, szervezeti fejlesztésre, technikai fejlődésre viszont kellő lehetőséget nem biztosítottak. A 70-es években gyenge kísérlet történt a tűzoltóság "tanácsosítására", amely alapvetően elsorvadt, mivel az irányító szerv - saját pozíciójának megtartása, erősítése érdekében - annak inkább ellene dolgozott. 1987 december 31.-vel az akkori Fővárosi Parancsnok nyugállománya elérkezett, utánpótlására – nem titkolt szándékkal – ezt megelőzően május 1.-vel került az Országos Parancsnokságról a Fővárosi Tűzoltóparancsnokságra parancsnok-helyettesi beosztásba Tímár István tűzoltó alezredes. Parancsnoki kinevezése 1988 január elsejei hatállyal történt meg, és ezzel egy-időben  ezredesi előléptetést is kapott.

            Tímár István 1940 január 07.-én Budapesten született. Tanulmányai mellett igen aktív, kiemelkedő sportolói életet élt, az országos versenyeken kajak-kenu versenyszámokban 18 alkalommal ért el országos bajnoki címet. Az 1963-as összevont VB-EB-n 10 ezer méteren kajak kettes versenyszámban (Fábián Lászlóval) és a négyes tagjaként is aranyérmet szerzett, világbajnoki címet ért el. Az 1967-es EB-n kajak kettesben 1000 m.-en harmadik helyezést értek el, 1968-ban a Mexikói olimpián kajak kettesben ezüst, kajak négyesben szintén bronz érmet nyertek. Az 1969-es EB-n hosszú távon a kajak kettesben (Giczy Csabával) győzött, 1000 méteren pedig harmadik helyezést értek el. 1972-ben az Európa Bajnokságon ismét első helyezést ért el.          

            Sport sikereit az Újpesti Dózsa színeiben érte el, 1964 december 01.-től a BM IV. Csoportfőnökség állományában szerződéses polgári alkalmazottként, majd 1965 december 16.-tól hivatásos állományúként dolgozott. 1971-ben került az akkori Tűzoltóság Országos Parancsnokság állományába a Tűzrendészeti Osztály Megelőző alosztályára főelőadói beosztásba, 1974-ben pedig már a Tűzmegelőzési Osztály Hatósági Alosztály kiemelt főelőadója. 1979-ben nevezték ki az első vezetői beosztásba, a Tűzvizsgálati Alosztály vezetőjének, 1980-tól pedig a Tűzmegelőzési Osztály vezetői feladatait látta el. Munkája során az ország tűzmegelőzési hatósági és szakhatósági munkáját nagy energiával, rátermettséggel irányította, szervezte. Tevékenysége hosszú évekre meghatározta az ország megelőző tűzvédelmének hatékonyságát, fejlődését.

            Tanulásban is a kitartás, a nehézségek vállalása jellemezte, míg mások a dolgok könnyebb végét fogták, addig ő tanult, képezte magát. 1964-ben elvégezte a Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karát, 1977-ben pedig megszerezte második egyetemi diplomáját a Műszaki Egyetem Fűtés és Távfűtéstechnikai Karán. Hivatásos állományba történt felvételét követően pedig a BM Akadémia Tűzoltó Tagozatán (1969) szerzett tűzoltó tiszti végzettséget.

            Áthelyezésével, parancsnoki beosztásba való kinevezésével korszakos váltás következett be a Fővárosi Tűzoltóság irányításában, életében. Új típusú vezetőként a rendszerváltást közvetlenül megelőző időkben jelentős változtatásokat vezetett be, nyitottabbá vált a szervezet, a korábbi zárkózottság helyét a „nyitott szertárkapuk” mozgalom vette át. Az elsők között ismerte fel a jelentőségét és ezért törekedett professzionális szintre emelni a kommunikációs tevékenységet. A tűzoltóság életéről, a jelentőseb tűz- és káresetekről sajtótájékoztatókat szerveztek, az eseményekről készült video-felvételek egyre gyakrabban szerepeltek a TV híradók műsorán. A pontos és rendszeres tájékoztatás szervezeti kereteit is kialakítva létrehozta a kommunikációval foglalkozó szervezeti egységet, biztosítva a működés személyi és tárgyi feltételeit. Tudta milyen hatalmas erőforrást jelent a meggyőzés képessége akár a testület személyi állományáról, akár a tűzoltóságot körülvevő külső társadalmi környezetről van szó.

             A rendszerváltás megrázta az állami adminisztrációt, rövid ideig halvány esély látszott arra, hogy a háború előtti - a gyakorlati élet által indokolt és igazolt - igazi önkormányzati tűzoltóság működjön. A kezdetekben például olyan felsőszintű állásfoglalás is született, miszerint a jogszabályban meghatározott összlétszámon belül az egyes szolgálati területeken foglalkoztatottak létszámát a szervezeti egység parancsnoka határozhatja meg. A kettős irányítás igen nehéz helyzeteket teremtett, míg a Fővárosi Önkormányzat - mint egyik intézményének - az önállóságát biztosítva segítette a szervezet működését, addig a szakmai felügyeletet gyakorló szerv egyre több és nagyobb hatáskört próbált meg magának biztosítani. Ebben a nehéz, bonyolult helyzetben kormányozta a Fővárosi Tűzoltóság munkáját Tímár István tűzoltó ezredes aki a fejlődés, a haladás embere volt. Nyitott minden iránt, ami az előrelépést szolgálta, legyen az műszaki megújulás, vagy szervezeti kérdés. A gazdasági feltételek egyre súlyosbodó nyomása ellenére is kereste a lehetőséget a technikai fejlesztésre, korszerűsítésre, annak érdekében, hogy az állomány mind biztonságosabban végezhesse veszélyes munkáját. Élsportolói előéletéből eredően eredmény- és sikerorientált ember volt, aki nem hátrált meg a nehézségektől, a tűz- és káresetek helyszínén is az elsők között jelent meg. Előtte és azt követően sem volt egyetlen parancsnok, aki annyit vonult volna káresetekhez, „harcolt” volna együtt beosztottaival a tűzesetek felszámolásában. Nem számított, hogy éjjel, vagy nappal, hétköznap, vagy ünnepnap volt, ha riasztást hallott, kötelességének érezte, hogy ott legyen, ahova hivatástudata rendelte. Ha kellett irányított, de ha a helyzet úgy hozta, az első vonalban vette fel a küzdelmet a lángokkal, harcolt az emberi életért.  

            Mint nagyszerű sportember világosan látta, hogy milyen fontos a szakmai tudás mellett a megfelelő fizikai állapot és milyen ösztönző erő rejlik az egészséges verseny szellemben. Jól példázzák ezt a fővárosi tűzoltók verseny-eredményei, a kondi-termek kialakításának fellendülése, a különböző sport-versenyek és egyéb rendezvények szervezése.

Az első „manager” típusú vezető volt, aki úgy alkalmazta a szervezet hierarchikus jellegéből adódó módszereket, hogy közben épített a vezetői önállóságra, a feladatok végrehajtóinak bizalmat adott és felelősségteljes munkavégzést követelt. Mérnök volt, aki racionálisan, mérnöki pontossággal közelítette meg a valóság minden kérdését, világosan tett különbséget alapvető és másodlagos dolgok között úgy, hogy közben egységes rendszerként kezelte a problémákat. Mégsem vált soha gépiessé, mély emberség hatotta át egész lényét.

            Timár István tűzoltó dandártábornok egy változó történelmi korban, újabb és újabb kihívásokat teremtő világban biztos kézzel irányította a fővárosi tűzoltóság hajóját, formálta Budapest tűzvédelmét. Tette mindezt addig, amíg a sors ezt számára lehetővé tette. A sors azonban kegyetlen volt vele, nem engedte, hogy műve beteljesedését lássa, fiatalon - életének 55. évében - 1994. december 04.-én súlyos betegségben elhunyt. Emlékezzünk rá tisztelettel és kegyelettel, őrizzük emlékét annak az embernek, aki átvezette a fővárosi tűzoltóság hajóját a rendszerváltás zavaros vizein, aki az út első, nehéz, kezdeti lépéseit megmutatta, megtette. Fővárosi parancsnokként eltöltött hét év nem hosszú idő, munkája viszont felér több évtizedes parancsnoki ténykedéssel, mély nyomot hagyva a fővárosi tűzoltóság életében, fejlődésében. Mély tisztelettel emlékeznek rá barátai, ismerősei és mindazok, akik példáját követve önzetlenül szívügyüknek tekintették a főváros tűzvédelmét, a fővárosi tűzoltóság fejlődését.

Majer István ny. tű. ezds.

2008