Híreink

A tűz martaléka lett egy E-Jaguár

2023. március 03. 09:36

Az eset nem friss, még 2021 őszén következett be Székesfehérváron, egy gazdasági társaság telephelyén. A kár és a jármű viszont emlékezetes, 60-65 millió forintra becsülték a szakemberek. A beavatkozást és annak tanulságait mutatja be szerzőnk.


Elektromos autók és kihívások

A tisztán elektromos és hibrid meghajtású autók termékválasztéka, eladási mutatói növekednek. Hazánkban 2022-ben az új autók üzembe helyezése 8,54 %-kal csökkent, ennek ellenére az e-autók eladása 9,23 %-kal nőtt a 2021-es esztendőhöz viszonyítva. Ez 4079 db új elektromos meghajtású gépjárművet jelent, másképpen kifejezve minden 12. új autó már konnektoros.

Egy dolog biztos, az elektromobilitás térhódításából adódóan a tűzoltóknak is számos új kihívással kell szembenézniük. Egy kicsit kitekintve szűkebb hivatásunk keretei közül láthatjuk, hogy rajtunk, tűzoltókon kívül ugyanebben a cipőben járnak az autómentő és szerviz szolgáltatást nyújtó szakemberek is.

 

Járműtűzhöz három gépjármű vonult

Az első tűzjelzés még nem is gépjármű tűzről szólt, hanem távolabbról látták, hogy sűrű füst száll fel az érintett területről. Több jelzés is érkezett, ezért a székesfehérvári laktanyából két gépjárműfecskendővel és egy vízszállító gépjárművel indultak el segítséget nyújtani a megyeszékhely tűzoltói.

A tűzoltásvezető a szolgálatparancsnok volt, az első felderítés során meg lehetett állapítani, hogy egy épület közelében lévő személyautó teljes terjedelmében ég. A beavatkozást két habsugárral kezdték meg, ezzel párhuzamosan az épületben is felderítést és áramtalanítást végeztek a beavatkozók. A további felderítés során kiderült, hogy a jármű egy elektromos meghajtású Jaguár E-pace, amely töltőre volt csatlakoztatva. A kiérkezéstől számítva a hatodik percben megtörtént a tűz körülhatárolása, további tíz perc elteltével pedig a lángok lefeketítése.

 

Elvontatás, hőkamera, hűtés

Ezt követően az autót elvontatták az épület oldalától, amelyhez 1000 V-os szigetelő kesztyűt és selyemkötelet használtak.

A jármű hűtése során az akkumulátor-pakk többször visszagyulladt, valamint hőkamerával is azonosítható volt, hogy az energiatároló egység hőmérséklete időről-időre emelkedik. A tűz eloltása – amikor az akku-pakk már nem mutatott melegedést – a beavatkozás negyedik órájának végén érkezett el. Ebben az időtartamban hőkamerával rendszeresen ellenőrizték, és szükség szerint visszahűtötték az akkumulátor egységet.

A jármű különleges darab volt, hisz ez a típust tengelyenként egy-egy 200 lóerős elektromos motor hajtja. Az akkumulátor kapacitása 90 kWh. A töltés egyenáramú villámtöltőről 100 kW teljesítménnyel, váltóáramú töltőről viszont csak 7 kW-tal lehetséges. Az ára is különleges: kb. 60-65 millió forint kár keletkezett.

 

Farkas-Bozsik Gábor tűzoltó alezredes
tűzoltósági felügyelő
Székesfehérvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség

Vissza

Ezt a hírt eddig 706 látogató olvasta.