Híreink

Rekviem – A tűzvédelmi felelős műszaki vezető és műszaki ellenőr szakirányú továbbképzési szakról

2025. szeptember 19. 08:15

A történet számomra úgy kezdődött, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Katasztrófavédelmi Intézet felvételt hirdetet a 2025 februárjában induló tűzvédelmi felelős műszaki vezető és műszaki ellenőr szakirányú továbbképzési szakra. Ezzel indul szerzőnk személyes tapasztalatokon alapuló írása.


Persze ebből a hírből az is kiderült, hogy ez a történet már jóval korábban 2023-ban kezdődött, amikor a NKE Rektora és az ÉVOSZ elnöke együttműködési megállapodást kötött a képzés indításáról és működtetéséről.

Sokan örültünk annak, hogy nem egy szokásos jogszabály, TvMI ismertetéses képzés indul, hanem egy valóban gyakorlatorientált az építési tevékenység tűzvédelmi feladataihoz szükséges tűzvédelmi ismeretanyag átadására történnek erőfeszítések. Ez a meghirdetett programban tételesen is szerepelt, ahogy az is, hogy „képzésbe oktatóként bevonásra kerültek az ÉVOSZ és a Magyar Tűzvédelmi Szövetség érintett szakemberei is”. Mint kiderült olyannyira, hogy a program gerincét az ÉVOSZ egyik elnökségi tagja, együttműködve a TSZVSZ egyik vezető tisztségviselőjével, állította össze és a szakterületek legjobbjait kérte fel előadóknak, akik lényegében elhivatottságból vállalták a munkát.  

34-en indultunk. Fel kellett kötni azt a bizonyos textíliát, de láttuk értelmét, mert tényleg korszerű, egymásra épülő előadások és beszélgetések zajlottak. Szóval úgy éreztük, hogy dacára a végén kapható bizonyítvánnyal kapcsolatos kétségeknek, egy jól felépített program mentén, korszerű ismereteket szerzünk.

Derült égből villámcsapásként ért bennünket a hír, hogy az egyik alapoktatót eltanácsolta az egyetem „fura ura”. Beindult a zsongás közöttünk, vajon ki szólt le kinek és miért (persze mindenkinek volt tippje és nagyjából ugyanaz). Aztán nagyjából az is kiderült, hogy az alapoktatók nélkül ez már nem lesz ugyanolyan. Mi pedig a nem kevés pénzünkért, a ráfordított időnkért és energiánkért nem bőrpapírt akartunk szerezni, hanem szakmailag releváns tudást. A döntést hozóknak, érzésünk szerint, fontosabb az erődemonstráció, mint a tűzvédelmi tudás a mai követelményekhez illeszkedő, új módon strukturált oktatás.

Tudomásom szerint 11-en vették fel a következő félévet, vagyis társaink kétharmada nem folytatja. 

Halljuk, hogy most kapkodva zajlik az előadók toborzása, ha igaz, hogy a gyakorlatot hírből ismerők lesznek az oktatók, akkor – szerintem – több szempontból szeplős oktatás lesz az eredmény. Pedig sikerszagúnak tűnt az elején.

Ez volt az ígéret!

„A két féléves képzés célja olyan korszerű műszaki, jogi és tűzvédelmi szakmai ismeretekkel rendelkező szakemberek képzése, akik komplex módon képesek a tűzvédelmi felelős műszaki vezetői és műszaki ellenőri szakmai feladatok ellátására. A záróvizsga követelményeinek teljesítését követően a hallgatók szakképzettséget igazoló oklevelet kapnak.”

Az eredeti felhívás itt olvasható.

 

Vissza

Ezt a hírt eddig 425 látogató olvasta.