Híreink

MTSZ Konferencia Balatonföldváron – együttműködés és új technika

2025. november 11. 07:58

Balatonföldváron – november 7-én és 8-án – a Magyar Tűzoltó Szövetség az eddigiektől eltérő konferenciát szervezett, amit akár kettő az egyben koncepciónak is nevezhetünk. Az első nap a Szövetség más szervezetekkel történő együttműködésével kapcsolatos kezdeményezések, a másodikon az új technikai, szervezési megoldások kerültek reflektorfénybe és megfogható módon a gyakorlatban bemutatva.


Dobson Tibor ny. tű. vezérőrnagy, MTSZ elnök a bevezetőjében már előre jelezte, hogy a MTSZ a társadalmi szervezetek tapasztalatait is a tűzvédelem támogatására, a jobb megoldások keresésére szeretné a közös gondolkodásba bevonni. Ebben partnerekre is talált.

Ezek közül elsőként Matyóka Zoltán a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete, elnöke tartott nagy figyelmet kiváltó előadást, már a címe „Mentett érték, csökkentett adóteher – Új irányok az önkéntesek munkájának megbecsülésében” is eltért az eddigiektől, amit önkéntes tűzoltóként szemléletes példákkal illusztrált, könyvelő szakemberként pedig európai megoldásokkal igazolta, hogy lehet másként is. Itt jelentették be, hogy az önkéntesekkel adózási kérdésekkel kapcsolatos konkrét javaslatok kidolgozására munkacsoportok alakítanak.

Lestyán Mária, a TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség, elnöke már hat szervezet együttműködési megállapodásáról beszélt és azon belül a Magyar Tűzvédelmi Szövetség és az MTSZ közötti együttműködés lehetőségeinek széles skáláját mutatta be a tervezéstől a kivitelezésig majd az épületek tűzvédelmi eszközeinek javításáig, karbantartásáig. Előadásában kiemelte a hamis biztonságérzet kialakulásának folyamatát és a felvilágosítás helyi fontosságát, amiben a tűzoltók szerepe felbecsülhetetlen.

Jamrik Péter, a Balatoni Fejlesztési Tanács Közbiztonsági Kabinetjének elnöke már egy évek óta zajló együttműködés eredményeit mutatta be. Ez a Balaton Fejlesztési Tanács és a MTSZ közötti megállapodás számos a Balaton térségére koncentráló eredményt ért el, de az MTSZ honlapján mindenki számára elérhető Tudástár Önkéntes tűzoltóknak linken 240 cikk is ennek az együttműködésnek az eredménye.

Végül Heizler György ny. tű. ezredes egy kicsit messzebb tekintő témára klímaváltozás lehetséges hatásainak következményire és az elmúlt időszak változásaira irányította a figyelmet” Mi a válasz a klímaváltozásra? – INACO projekt eddigi eredményeinek bemutatásával.

 

Szombaton már a tűzoltás technikai kérdések voltak napirenden.

Elsőként Szabó Imre, a SziFire Kft. igazgatója a Robotok taktikai alkalmazási lehetőségeiről tartott előadást, bemutatva a Rosenbauer RTE robot szinte elképesztő képességeit, amit Kempa Dávid és Lippa János az udvaron a gyakorlatban is bemutatott.

Az új paksi reaktorok mentő tűzvédelme címen, volt kollégánk, Dorogi Norbert Márk szenior veszélyhelyzet-kezelési szakértő tartott az újdonságokra fogékony hallgatóság számára különleges és mégis ismerős tűzoltó világba betekintést.  

Milyen feszültségek keletkeznek a szélviharok során megdőlt fákban? Hogyan lehet erre felkészülni? Erre ismét az udvaron adott választ Bodó László, KÖTÉL ÖTE parancsnoka, aki a gyakorlatban mutatta be a Mechanikai feszültség alatt lévő fa részek vágástechnikai szimulátorát.  

Ifj. Bodó László mérnök és Pintér Tibor mérnök, a BM HEROS Zrt. képviseletében az egyik legjobban várt előadást tartotta a Gépjármű fejlesztési lehetőségek és igények a kötelező málha tükrében címmel. A cím egy új az önkéntes tűzoltóságoknak szánt könnyűkategóriájú gépjárműfecskendő bemutatását fedte, ami az előadóterem után az udvaron a kézzel fogható közelségbe került.

Varga András tű. alezredes, B-A-Z VMTSZ elnöke pedig az Erdőtűzoltás fejlesztéssel kapcsolatos pályázati tapasztalatokat osztotta meg a hallgatósággal, amelynek eredményeit a Lángtér kiállításon is láthattunk.

Dobson Tibor ny. tű. vezérőrnagy, MTSZ elnök A tűzvédelmi szakmai szervezetek közötti együttműködés címmel mindezekről adott átfogó tájékoztatást.

A résztvevők visszajelzései alapján sűrű és tartalmas, sok új kezdeményezést bemutató konferencia programot sikerült összeállítani, amihez persze az „apró munka” hosszú ideje zajlott.

 

 

 

Vissza

Ezt a hírt eddig 97 látogató olvasta.