Híreink

Szilvay Kornél konferencia: üdítő színfolt, új látásmód

2025. december 01. 08:11

Az Óbudai Egyetem, a Magyar Tűzoltó Szövetséggel együttműködve, a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karán, a Magyar Tudomány Ünnepe és a Magyar Tudományos Akadémia alapításának 200. évfordulója alkalmából, Szilvay Kornél emléke előtt is tisztelgő tűzvédelmi konferenciát tartott 2025 november 20-án. A konferencia egy üdítő színfolt, ahol a fiatalok mutatták meg oroszlánkörmeiket és látásmódjukat.


Az eseményen Dobson Tibor ny. tűzoltó vezérőrnagy, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke és Dr. Horváth Richárd kutatási dékánhelyettes közösen leplezték le a hazai tűzvédelem kiemelkedő újítójának Szilvay Kornélnak az emléktábláját.

A rendezvény folytatásaként a tűzvédelem tudományának fejlődését bemutató előadások ráirányították a nézőközönség figyelmét a tűzoltói beavatkozások és a megelőző tűzvédelem mögött megbúvó természettudományi és az alkalmazott kutatások összefüggéseire.

A programot levezető Dr. habil. Nagy Rudolf, a szervezőbizottság elnöke megnyitójában rávilágított az idei rendezvény két jelentős elemére: a magyar tudomány bicentenáriumára, és az idén elsőként köszönthették az előadók sorában a nappali tagozatos  biztonságtechnikai mérnöki alapképzés tűzvédelmi specializációjának hallgatóit.

 

Alapvetést jelentő, átfogó prezentációjában Dr. Bérczi László tűzoltó dandártábornok, a Belügyminisztérium szakmai főtanácsadója gyakorlati példákon keresztül érzékletesen mutatta be a tűzvizsgálat fontosságát a tűzvédelem jelen és jövőbeli kihívásainak kezelésében.

Dr. Zoltán Ferenc ny. tűzoltó ezredes a Magyar Tűzoltó Szövetség részéről a logisztikai raktárak tűzbiztonságát vette górcső alá. Az azokban kitörő raktártüzekben a légpótlás és a füstelvezető rendszerek kölcsönhatását vizsgálta a tűzterjedés korlátozására gyakorolt hatás tükrében.

 

Doktoranduszok

A tudományos kutatásaikat bemutató doktoranduszok sorát Bojtos Zoltán nyitotta meg, aki munkájának fókuszába a mérnöki módszerek felhasználását helyezte, a maradó tűzvédelmi kockázatok újszerű értékelését támogatandó.

Krepuska András prezentációja, az aktív védelem villamos hálózati komponensei rendelkezésre állásának szavatolására dolgozott ki megoldási javaslatokat a sprinkler elosztószekrények hibaanalízisét szemléltetve.

Somogyi Tamás az adatközpontok tűzveszélyeit boncolgatta prezentációjában. Kutatásának eredményei rávilágítottak az adatközpontok szélesedő térhódításával együtt járó, növekvő tűzkockázatokra, különös tekintettel azoknak a kritikus infrastruktúrákban játszott szerepére.

Kurmay Sándor a radiológiai biztonság összetett veszélyeztetettségének értékelése összefüggésrendszerében felhívta a figyelmet a veszélyesáru-szállítás biztonsági kockázatainak közbiztonsági aspektusaira is.

 

Hallgatók

A konferencia folytatásában, és itt az említett üdítő színfolt, a nappali biztonságtechnikai mérnöki alapszak tűzvédelmi specializációjának hallgatói vették át a szót.

Kerényi Balázs Attila, a szakemberek számára is szokatlan témával jelentkezett. A hallgató az akusztika és a tűzoltás együttes hatását ecsetelte egy innovatív módszer felvillantásával. Erre is érdemes odafigyelni!

Tóth Kristóf István a biztonságtechnikában már bevett kameráknak tűzvédelem érdekében történő szolgálatába állítását tűzte ki célul. Előadásában az általa elgondolt mesterséges intelligencia alapú integrált megoldások alkalmazására tett javaslatot.

Az elektromobilitás kérdéskörben folytatott kutatásainak aktualitásait vázolta fel Sávolyi Roland, aki a tűzvédelmi kihívások oldaláról vizsgált műszaki fejlesztések sorában elemzést adott az egyes eljárások eredményességét illetően.

Mikei Dominik a tűzgátló ajtók alkalmazásában jelentkező hiátusok kivédésére hozott innovatív elképzeléseivel színesítette a bemutatók kínálta palettát.

Emődi Réka a tűzoltó védőkesztyű újragondolásával nyerte el a közönség tetszését. A beépített hűtőrendszer lehetőségét vizsgáló előadás sok innovatív elemet sorakoztatott fel a fejlesztés lehetséges irányait taglalva.

A konferenciát követő elnöki zárszavában Dr. habil. Nagy Rudolf meghatározónak nevezte, hogy a magyar tudomány bicentenáriuma ünnepének évében nem csak a múlt örökségét sikerült a tűzvédelmi konferenciának tovább vinnie, de egyben az elődöktől kapott stafétát is átadhatták a jövő tűzbiztonsága felett őrködni hivatott mérnökeinek. Talán ezzel tették a legtöbbet!

 

(fotó: Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar)

Vissza

Ezt a hírt eddig 63 látogató olvasta.