Híreink

Harmincéves a TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség

2025. december 05. 09:57

Visegrádon, 2025. december 3-4-én, a Thermal Hotelben ünnepelte harmincéves jubileumát a TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség. Volt benne múltidézés, visszatekintés a szövetség elmúlt három évtizedére, köszöntötték mindazokat, akik munkájukkal hozzájárultak a magyar tűzvédelem fejlődéséhez, és persze beszélgetés és ünnepi fogadás is. Az ünneplésénél azonban jóval több volt a rendezvény!


Három kérdésre igyekezett válaszolni a jól felépített rendezvény: Honnan indult? Hova jutott és merre tart a Szövetség? Meg persze benne a hazai tűzvédelem, hisz az kiderült, hogy az 54 indulóból mára 200 feletti tagsággal rendelkező meghatározó szervezett lett, miközben a hazai tűzvédelemben is jelentős változások történtek. Ünnepi köszöntőjében – miközben köszöntötte a tagságot és a szép számmal képviselt együttműködő szervezet vezető tisztségviselőit – Lestyán Mária elnök ezekre a változásokra is reflektált.

 

Célok, álmok és tények az alapítás körül címmel Kollmann Gyula felidézte az 1990-es évek társadalmi és szakmai változásait, aminek elsődleges hatásai akkor a tűzoltó készülékek gyártásával, ellenőrzésével kapcsolatos anomáliákban nyilvánultak meg. Gombamód szaporodtak a karbantartással foglalkozó cégek, miközben a szakszerűség növekedéséről nem lehetett beszélni. Ezért fogalmazódott meg, a szakszerűség, és a közös érdekképviselet igénye. Ezért 1995. október 13-án, 54 résztvevővel megalakult a Tűzvédelmi Vállalkozók és Szolgáltatók Szövetsége (TSZVSZ).

 

A nosztalgia és az emlékezés jegyében Kell (kellett) egy csapat címmel Fazekas Katalin és Nikicser Ildikó dinamikus, ötletes fényképes zenés összeállításban számolt be az eseményekről. Majd Mezey Diána színművész, a Madách Színház tagja Örökzöldek – másként című előadásával varázsolta el a résztvevőket.

Hogy a kávészünet is játékosan teljen – TOTÓZZUNK Tények és tippek a TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetségről címmel indult vetélkedő. Szóval egy régi játék, persze már ez is telefonos applikációval, hogy lássuk, a jövő itt dübörög a sarkunkban.

 

A lazulás után Zellei János Szakmai, tudományos munka a tűzvédelem szolgálatában címmel felidézte az elmúlt három évtized szakmai és tudományos tevékenységét.

Címszavak és számok ebből:

  • Konferencia – 59, amelyek hozzájárultak a hazai tűzvédelmi és építészeti szakma fejlődéséhez.
  • Szakmai nap – 106, a szövetség tagjai közötti tudásmegosztást szolgálták.
  • OTSZ és egyéb tűzvédelmi és építészeti jogszabályok előkészítésében részvétel
  • Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek kidolgozásában részvétel
  • Külföldi konferenciák, többek között az ECEUFire - Kelet-Közép Európai Együttműködés keretében.
  • Hazai és nemzetközi kiállítások, publikációk jelentős számban.

 

Új idők, új kihívások, megújuló célok címmel Lestyán Mária felvázolta a belső szervezeti felépítés ehhez igazítását, valamint azokat a feladatokat, amelyeket a dinamikus változások – új építőanyagok, technológiák, a fenntarthatóság, a környezetvédelem és az energiatakarékosság tűzvédelmi kihívásai mellett a jogi és a hatósági környezet változásai – új megoldásokat, az eddigiektől eltérő megközelítéséket, szemléletváltást igényelnek.

  • Alkalmazkodó képesség erősítése a változó környezethez
  • Az alulértékelt tűzvédelem - súlyának, társadalmi és nemzetgazdasági értékének, érdekének megfelelő kezelése
  • A tűzbiztonság legyen stratégiai kérdés – amihez szemléletformálás, tudásmegosztás kell.

Ezek már a gyakorlatban is megjelentek, az együttműködés kiterjesztésében, két szakmai útmutató megjelentetésében, jelenleg készül a harmadik és a Magyar Tűzvédelmi Akadémia létrehozásában.

 

Ezután újra az ünneplés felé terelődött a program. Elismerések átadása, TOTÓ eredményhirdetés és Nádas György Humorpercei következtek.

 

Zárásként pedig díjátadás következett.

  • Heizler Györgynek a Szövetség működését segítő, elkötelezett és kimagasló szakmai támogatásáért, valamint a tűzvédelem ügyének határozott, következetes és magas színvonalú képviseletéért.
  • Magyar Györgynek „A Magyar Tűzvédelem jobbításáért” végzett áldozatos, kitartó és magas színvonalú munkája elismeréseként adtak át elismerést.
  • Zellei János pedig, aki korábban 11 évig volt a Szövetség elnöke, Életmű díjban részesült a tűzvédelmi szakma fejlődéséért, a közösségért végzett több évtizedes, példamutató és elhivatott munkájáért.

 

Dobson Tibor nyugalmazott tűzoltó vezérőrnagy, a Magyar Tűzoltó Szövetség és Frantisek Kregl, a Cseh Tűzoltó Szövetség elnöke dísztárgyat adományozott a TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetségnek.

 

Az egész napi programot Pásztor Zoltán alelnök vezette, amit a vacsora előtti pohárköszöntővel koronázott meg.

 

(fotók: Birtalan Bernadett)

Vissza

Ezt a hírt eddig 80 látogató olvasta.


 

Kapcsolódó képek: