Új elnökség a TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetségben2010. március 30. A Tűzvédelmi Szolgáltatók és Vállalkozók Szövetsége 2010. március 25-én tartotta éves közgyűlését. A Kiskörösön zajló eseményeken a 2009. évi beszámolókon és a 2010. évi terveken kívül jelentős változások történtek. A változást mértékét jelzi, hogy a Közgyűlés a névváltozást is fontosnak tartotta. Az alapszabály módosításával megváltozott Szövetséget immár új elnökség irányítja.
Mindenképpen mérföldkőhöz érkezett a hazai tűzvédelem egyik reprezentáns szervezete a TSZVSZ. A kiskörösi konferencián a ciklus végéhez érve az eddigi elnökség 2009. évi beszámolóján és a 2010. évi tervek eldöntésén kívül fontos napirendi pontja volt az alapszabály módosítása, valamint az új elnökség megválasztása. Az új alapszabály, amely a Szövetség tevékenységének és tagsági körének kiszélesítését is szolgálja, módosította a TSZVSZ hivatalos elnevezését: TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség. Mindezek után az új programot kidolgozó elnökség újabb ciklusra bizalmat kapott a tagságtól. Az eddigi elnököt, az alelnököket valamint a titkárt újból megválasztották. Az elnökségi tagok között, a Felügyelő és az Etikai Bizottság személyi összetételében változott a vezető testületek összetétele. A Tűzvédelmi Szolgáltatók és Vállalkozók Szövetségének új tisztségviselői ELNÖKSÉG | ELNÖK | Zellei János Dunamenti Tűzvédelem Zrt – igazgatóság elnöke 2131 Göd, Nemeskéri K.M. u. 33. Tel: 27/ 345-217, 30/ 9428-906 | | ALELNÖKÖK | Kreitner János Csolnoki Szerelvénygyártó Kft – ügyvezető igazgató 2521 Csolnok, Szénbányászok útja 32. Tel.: 33/ 506-690, 30/ 9340-047 | | Magyar György Piroforán Kft – ügyvezető igazgató 4025 Debrecen, Szepességi u. 39. Tel.: 52/ 417-124, 20/ 9388-040 | | Seres Attila Fire – Stop ’97 Kft – ügyvezető 2220 Vecsés, Vásártér u. 2. Tel.: 29/ 354-092, 30/9665-038 | | ELNÖKSÉGI TAGOK | Nagy Katalin LUDOR Kft – ügyvezető igazgató 1082 Bp., Baross u. 98. Tel.: 210-9311; 20/3641-985 | | Kuba Róbert Tamás Egyéni vállalkozó 1157 Bp., Nyírpalota u. 79/a Tel.: 30/ 3955-174 | | Kollman Gyula K – Flórián Kft - ügyvezető igazgató 7612 Pécs, Edison u. 33. Tel.: 72/ 313-678, 20/ 9446-173 | | Ferenczi Zoltán VEIKI-VNL Kft – laborvezető 1158 Bp., Vasgolyó u. 2-4. Tel.: 417-3157/111, 30/ 241-4214 | | TITKÁR | Nikicser Ildikó KONIFO KFT – ügyvezető igazgató 1142 Bp., Erzsébet királyné útja 67. Tel.: 460-0929, 30/ 9447-799 | BIZOTTSÁGOK | | FELÜGYELŐBIZOTTSÁG | ELNÖK | Morvai György FLAMMA KFT – ügyvezető igazgató 1181 Bp., Üllői út 363/a Tel.: 295-3764, 20/ 9247-316 | TAGOK | Borsos Tibor A.D.R. Kft – ügyvezető igazgató 6001 Kecskemét, Zsálya u. 49. Tel.: 76/ 509-304, 20/ 9283-923 | | Szőcsné Varga Ilona IFEX Kft– ügyvezető igazgató 1116 Bp., Hunyadi J. út 162. Tel.: 249-2112, 20/944-7977 | | | ETIKAI BIZOTTSÁG | ELNÖK | Kuba Róbert Tamás Egyéni vállalkozó 1157 Bp., Nyírpalota u. 79/a Tel.: 30/ 3955-174 | TAGOK | Fazekas Katalin Save Trade ’98 Kft – ügyvezető igazgató 1043 Bp., Lórántffy Zs. u. 13. Tel.: 231-0152, 20/ 9715-330 | | Szabó Ildikó Robotex Kiadói Üzletág Kft 1138 Bp., Tomori köz 13. Tel:329-7472, 30/211-4200 | A TSZVSZ 2002. január 13-án elhunyt Kreisz György tiszteletére megalapított díjat idén a tagság titkos szavazással Wermeser Károlynak adta. A Közgyűlés másnapján a résztvevők Dr. Peszeki László könyvvizsgáló előadását hallhatták a 2010. évi adóváltozásokról, majd bemutatkoztak a Szövetségbe újonnan belépett tagok, végezetül a tagozatok, munkacsoportok szekcióülés keretében megbeszélték az őket érintő aktuális kérdéseket. Nikicser Ildikó titkár Tűzvédelmi Szolgáltatók és Vállalkozók Szövetsége 1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 67. Tel/fax: 221-6114 Vissza
Ezt a hírt eddig 1765 látogató olvasta. |