Védelem Online látogatottság: 2017 első féléve
2017. július 07.
Aktívan telt a Védelem Online első féléve: majdnem 18 ezer látogatás, naponta átlag 98 látogatás, több mint 9 ezer egyedi felhasználó, 46 ezer oldalletöltés. Ráadásul nem csak itthonról. Volt is mit olvasni, mert 150 hír, tanulmány jelent meg az első félévben, s a több ezer dokumentumot is rendszeresen használják a szakemberek. Naponta átlag 252 dokumentumot töltöttek le.
Részletek
Dr. vitéz Roncsik Jenő emlékplaketteket adtak át
2017. július 06.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának oklevélátadó ünnepségén – a különféle elismerések között – hárman részesültek a dr. vitéz Roncsik Jenő emlékplakett arany-, ezüst-, és bronz fokozatában. Az idén második alkalommal átadott díjjal a kiemelkedő oktató, oktatásszervező és kutatómunkát a BM OKF főigazgatója emlékplakett adományozásával ismerni el.
Részletek
Szabványjegyzék 2017 II. negyedév
2017. július 06.
Vágvölgyi László összeállításában elérhetők az év második negyedévében a szabványügyi közlönyben közzétett fontosabb, a katasztrófavédelmet illetve a tűzvédelmet érintő szabványok, azok, amelyeket ebben az időszakban angol, illetve magyar nyelven megjelentettek, módosítottak, visszavontak. Az összeállítással a szakemberek munkáját, a szakirodalom naprakész megismerését kívánjuk elősegíteni.
Részletek
A+A 2017: minden ember számít
2017. július 05.
2017. október 17-20. között Düsseldorfban minden az egyéni védelem, a munkahelyi biztonság és a foglalkozás-egészségügy körül forog. A világ egyik legnagyobb szakvásárán az egyéni védelem, a foglalkozás-egészségügy, a vállalati egészség-irányítással, az üzemi biztonság, a munkahelyi tűzvédelem és vészhelyzetek kezelése, a magasból és a mélyből való biztonságos mentés, valamint biztonságos működés lesz a fókuszban.
Részletek
Három Tűzvédelmi Műszaki Irányelv változott
2017. július 05.
Hosszas előkészítő munka után július 3-án megjelent a „Felülvizsgálat és karbantartás”, a „Tűzterjedés elleni védelem”, valamint a „Számítógépes tűz- és füstterjedési, valamint menekülési szimuláció” című TvMI módosítása, amelyekre ezúton hívjuk fel a figyelmet. A TvMI-k elérhetőségét adjuk közre.
Részletek
Bővült az OKF szakmai tájékoztatók köre
2017. július 04.
Három új szakmai tájékoztató jelent meg a gyakran ismételt kérdések címszó alatt, az OKF honlapján. Ezek: az építmények tűzvédelmi jellemzőiről, az ESFR sprinklerrel védett terek hő- és füstelvezetésének működtetéséről és a tűzgátló válaszfal alkalmazásáról szóló szakmai Tájékoztatók, amelyek elérhetőségét a szakma számára iránymutató jelleggel közöljük.
Részletek
Változott a veszélyes áruk szállításának szabályozása
2017. július 03.
A Magyar Közlöny 2017/100. (VI. 27.) számában jelent meg a veszélyes áruk szállításával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CIII. Törvény. A törvény előírásai 2017. július 1-től lépnek hatályba. A jogszabályt tesszük közzé.
Részletek
A tűzvizsgálat taktikája
2017. június 30.
Nagy László Zoltán könyve megfogalmazza és rendszerbe foglalja a fő taktikai elveket. Alapvetően kriminalisztikai szempontból alapos elméleti felkészültséggel és nagyon gyakorlatias megközelítéssel hozza közelebb a tűzvizsgálatot. Címszavakban: helyszínek, szemle és módszerei, statikus és dinamikus szakasz, bizonyítási eszközök felkutatásuk és rögzítésük. A 2010-ben megjelent könyvet tesszük közzé.
Részletek
Megjelent a VÉDELEM TUDOMÁNY 2017/2. száma
2017. június 29.
A Védelem Tudomány című e-folyóirat 2017/2. száma 17 tanulmányt tartalmaz, amelyből 4 angol nyelvű kitekintést enged (aszály, migráció, Ausztrália katasztrófavédelmi egészségügyi menedzsmentje) a világ más részeire. Az 2 . szám komoly kis tanulmánykötete a Tűzvédelem 3 az Iparbiztonság 2, a Polgári Védelem 3, a Humán igazgatás, képzés, 2, a Fórum 5 és a Vízügy, vízvédelemi 2 cikkével jelentkezik számos új megközelítéssel gazdagítva a szakmát.
Részletek
Vízi mentő- és tűzoltás technikai eszközök bemutatója
2017. június 27.
A nyári meleg sokakat csal ki a vízpartokra, s a hajóforgalom növekedésével a vízen bekövetkező tűzesetek veszélye is nő. A Hesztia Kft. a Folyami Katasztrófavédelem (FOKA) közreműködésével egyórás szakmai bemutatót és gyakorlatot tartott a Ráckevei (Soroksári) Duna ágon a vizi mentésben közreműködő szervezetek tagjainak, bemutatva a vízi mentéshez és tűzoltáshoz szükséges eszközöket.
Részletek
ASM szakmai nap
2017. június 26.
Az ASM júniusi szakmai napján – mely Inárcson, a Bodrogi Kúria Wellness Hotelben zajlott – a CLEVER LIGHT termékcsalád volt fókuszban.
Részletek
Meglévő teherhordó betonszerkezetek tervezési hibái
2017. június 23.
A tervezésre, mint elvégzendő műszaki feladatra egy létesítmény kivitelezése kapcsán jellemzően új szerkezetek esetén szoktak gondolni! Ez alapvető hiba! Amikor hozzányúlunk egy épülethez, akár átalakítás, felújítás, helyreállítás bővítés vagy netán funkció váltás is legyen az oka, meg kell vizsgálnunk, hogy az átalakítás köre, mértéke, mennyire érinti az adott szerkezeteket, illetve miként tudjuk igazolni szerkezetek előírásoknak való megfelelését – írja szerzőnk.
Részletek
|