Védelem Katasztrófavédelmi Szemle cikkei 2013-ban
2013. december 23.
A tudományos eredmények bemutatása mellett a szaklap fő feladatának 2013-ban a szakmai tevékenység elméleti és gyakorlati fejlesztését, az új eredmények, illetve az összefüggések bemutatását tekintette. A megjelent 6 számban 408 oldalon 139 cikket, tanulmányt adtunk közre. Ezek és szerzőiket közöljük.
Részletek
Konferencia Lakiteleken: Tűzjelző rendszerek tervezése, telepítése
2013. december 17.
A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Tűzmegelőzési Bizottsága és az MMK Tűzvédelmi Tagozatának Bács-Kiskun Megyei Szakcsoportja 2013. december 10-én a tűzjelző rendszerek tervezésével, üzemeltetésével kapcsolatos konferenciát szervezett a Lakiteleki Népfőiskolán. A konferenciát hazai és egy nemzetközi blokkra bontva szervezték. Elsőként a hazai előadásokat adjuk közre.
Részletek
Különleges „vasútjáró” tűzoltójárművek a Rosenbauertől
2013. december 16.
Különleges „átalakulóművész” tűzoltójárműveket fejlesztett ki a Rosenbauer két belga tűzoltósággal és az Infrabel vasúttársasággal szorosan együttműködve. Az eredmény: 33 tonnás járművek, amelyek hagyományos módon és vasúti síneken egyaránt képesek közlekedni.
Részletek
Megalakult a Magyar Mérnöki Kamara Tűzvédelmi Tagozatának Tűzjelző Tervező Szakosztálya
2013. december 16.
A Lakiteleki Népfőiskolán alakult meg – december 10-én – a Magyar Mérnöki Kamara Tűzvédelmi Tagozatának Tűzjelző Tervező Szakosztálya. A 37 alapító taggal induló szakosztály nem csak a tervezésben, hanem az üzemeltetésben, karbantartásban érdekelt szakemberek részvételére is számít – hangzott el az alakuló és vezetőségválasztó ülésen, ahol nagy többséggel Mohai Ágota lett a szakosztály elnöke.
Részletek
Építési termékek - Hangsúly a teljesítményen
2013. december 09.
Két éve – 2011. április 4-én – megjelent az Európai Unió Hivatalos Lapjának (Official Journal) L 88. számában az építési termékek forgalmazására vonatkozó harmonizált feltételek megállapításáról szóló 2011. március 9-i 305/2011/EU rendelet. Ennek 2013. július 1-i teljes körű hatályba lépése mind a gazdasági szereplők, mind a hatóságok tevékenységét alapvetően befolyásolja. A tanulmány célja, hogy az építési termékek gyártói, forgalmazói, tervezői, kivitelezői, felhasználói, továbbá a tűzvédelmi és piacfelügyeleti hatóságok képviselői, a hatósági és szakhatósági eljárások során, a gyakorlatban is hasznosítható információkat kapjanak.
Részletek
Új egyetemi tankönyv - Iparbiztonság II.
2013. december 09.
A Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar Tűz- és Katasztrófavédelmi Intézet kiadványa az Iparbiztonság II., A veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek következményei és kockázatai címmel jelent meg. A veszélyforrás- és kockázat elemzés módszereibe bevezető kötet a szakterületen dolgozókon kívül is érdeklődésre számíthat.
Részletek
TSZVSZ konferencia - A mérnöki módszerek alkalmazásának gyakorlati kérdései
2013. december 05.
A TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal közösen szervezte meg november 21-én és 22-én Vecsésen az országos tűzvédelmi konferenciát. Az új OTSZ mellett a mérnöki módszerek tűzvédelmi alkalmazásának gyakorlati kérdéseit elsősorban a hő-és füstelvezetésen bemutatva illetve a számítógépes modellek, ezen belül a zónamodellek felhasználhatóságának lehetőségeit vizsgálta két előadás. Az előadásokat adjuk közre.
Részletek
TSZVSZ konferencia - Minősített kivitelezők az építéstechnikai tűzvédelemben
2013. december 04.
A TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal közösen szervezte meg november 21-én és 22-én Vecsésen az országos tűzvédelmi konferenciát. Az új OTSZ mellett jutott idő az építőipar és ezen belül a építéstechnikai tűzvédelem egyik nagy problémájával a minőséggel is foglalkozni, nem elég ugyanis a jó termék. Ha azt rossz minőségben építik be a biztonság és a tűzvédelem látja kárát. A probléma kezelésére tett javaslatot Dr. Bánky Tamás. Az ezzel kapcsolatos előadásokat adjuk közre.
Részletek
Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság (OTB) tevékenysége 2013-ban
2013. december 03.
A nemzeti vagyonban bekövetkező tűzkárok leghatékonyabban a tűzmegelőzési tevékenység alkalmazásával csökkenthetők. Ezzel a felismeréssel alakult meg az OTB. A fő célja olyan, elsősorban kommunikációs eszközökkel megvalósítható tevékenység végzése, ahol a tűzmegelőzés fontossága egyértelművé válik a gazdasági szereplők és az egyének szintjén is, s ezzel a megcélzott rétegek, jól felfogott érdekeik mentén önként javítanak helyzetükön a biztonság javára. Ezen indokok miatt alapította meg 2012. december 12-én a BM OKF a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal és a Vidékfejlesztési Minisztériummal közösen az Országos Tűzmegelőzési Bizottságot (OTB).
Részletek
|