Oltóberendezés Szakosztály alakul
2014. szeptember 02.
A tervek szerint 2014. szeptember 11-én, Lakiteleken, a Magyar Mérnöki Kamara Tűzvédelmi Tagozatán belül megalakul az Oltóberendezés szakosztály. Az eseményhez kapcsolódóan szerzőnk, Nádor András összefoglalta az idén tavasszal megrendezett Ventor-Minimax Beépített Oltóberendezés Konferencián tartott előadásában elhangzottakat.
Részletek
ÚJ! Tűzvédelmi Szakmai Napok Lakiteleken
2014. szeptember 02.
A Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai Napok pontosított programját és jelentkezési lapját közöljük, mivel a szervezők az augusztusi szabadságok miatt, az érdeklődésre tekintettel szeptember 5-ig meghosszabbították a jelentkezési határidőt. Amint korábban megjelent a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Tűzmegelőzési Bizottsága és a Bács-Kiskun Megyei Mérnöki Kamara Tűzvédelmi Szakcsoportja immár III. alkalommal tűzvédelmi szakmai napokat szervez 2014. szeptember 10-11-én a Lakiteleki Népfőiskolán.
Részletek
Tűzvédelmi Tagozat - Oltóberendezés Szakosztály alakul
2014. augusztus 21.
A Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai Napok második napján - 2014. szeptember 11-én - a Magyar Mérnöki Kamara Tűzvédelmi Tagozatánbelül tervezik megalakítani az Oltóberendezés Szakosztályt. A Tűzvédelmi Tagozat elnökének felhívását és a szakosztály alakításával kapcsolatos programot, a tervezett ügyrendet, a belépési nyilatkozatot és a jelölő lapot adjuk közre. Mint már hírt adtunk róla a konferencián való részvétellel egyben a Tűzvédelmi Tagozathoz tartozó tervezési jogosultságok megtartásához szükséges 2014. évi kötelező szakmai képzés is teljesíthető.
Részletek
Homlokzatok kompromisszumok nélkül - építészverseny
2014. augusztus 21.
Augusztus 31. a pályázatok leadási ideje a „ROCKWOOL – Homlokzatok kompromisszumok nélkül!” elnevezésű építészversenyen, amelyet építészmérnökök, tervezők és építészhallgatók részére egyaránt meghirdettek. A részvétel feltétele a Construma díjat nyert ECOROCK vakolható homlokzati hőszigetelő rendszer felhasználása az építészeti koncepcióban vagy a megvalósításra váró tervben.
Részletek
Ismét tűzvédelmi szakmai napok Lakiteleken
2014. augusztus 12.
A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Tűzmegelőzési Bizottsága és a Bács-Kiskun Megyei Mérnöki Kamara Tűzvédelmi Szakcsoportja immár III. alkalommal tűzvédelmi szakmai napokat szervez 2014. szeptember 10-11-én a Lakiteleki Népfőiskolán.
Részletek
Bolyai Szemle - Katasztrófavédelem, tűzvédelem, iparbiztonság
2014. augusztus 11.
A Nemzetvédelmi Egyetemen kiadott Bolyai Szemle 2013/3 különszáma katasztrófavédelmi és ezen belül építészeti tűzvédelmi, kárelhárítási és iparbiztonsági kérdésekkel foglalkozik. A 20 cikkben a Tűzvédelem 2013 konferencia előadásain túl számos területen hasznosítható tanulmány szerepel a lapban. Ezekre hívjuk fel a figyelmet!
Részletek
Új szimulátor a Rosenbauertől
2014. augusztus 11.
A Rosenbauer jelentősen bővített a vezetésitréning-programján: az évek óta sikeres „Panther-szimulátor” mellett a kommunális bevetési járművek vezetői számára is kínál képzéseket.
Részletek
A tűzoltóidentitás pszichoszociális fejlődéselmélete Erikson nyomán
2014. augusztus 11.
A tűzoltóidentitás fejlődése rendkívül összetett folyamat: egy, a pszichológiában ismert fejlődéselmélet nyomán pszichoszociális szakaszokra bontható. A felszereléstől a nyugdíjazásig tart, a szakaszok sajátossága a mindegyikben sorsfordító mérföldkőként megjelenő identitáskrízis, amely sikeres megoldásával pozitív kimenetel, sikertelen megoldásával negatív kimenetel várható.
Részletek
Mi olvasható a Védelem Katasztrófavédelmi Szemle augusztusi számában?
2014. július 30.
Három kiemelten fontos témát dolgoznak fel szerzőink: a létfontosságú rendszerek új szabályozását, a földcsuszamlások fő jellemzőit és az építőanyagok égési tulajdonságait. A 19 cikkben természetesen a szakmai kérdések széles skáláján mozoghatnak olvasóink a megelőzés, tervezés új kérdéseitől a videotechnika újszerű alkalmazásáig.
Részletek
Tűzkísérlet 4 - Hogyan égnek a hőszigetelő anyagok?
2014. július 30.
Egy kísérletből még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, ennek ellenére az eddigi adatok jelentős különbségeket mutattak. Most változatlanul ugyanazokkal az anyagokkal (PUR, PUR B3, PIR B2, IPN), de egy más gyújtóforrásokkal újabb égetési próbát tartottunk. Az égetésnél közvetlenül a szigetelőanyag mellett égő kislánggal tettünk próbát. Nagy különbségek a hőszigetelő anyagok között!
Részletek
|