Erdőtűzvédelmi konferencia, kiállítás és területbejárás Kecskeméten
2013. március 01.
Egy éve égett az Ősborókás – ebből az alkalomból Kecskeméten 2013. március 13-án szakmai konferenciát, kiállítást és 2013. március 14-én az 1993-as bócsai, és az 2012-es bugaci erdőtüzek helyszínére a területet bemutató nyilvános bejárást szerveznek a rendezők. Hazánkban és különösen Bács-Kiskun Megyében kirívóan magas számban fordultak elő erdő- és szabadtéri tűzesetek, ezért is érdemel kiemelt figyelmet az erdőtüzek megelőzésére, illetve az ilyen jellegű tüzek oltására, ebből adódó tapasztalatok hasznosítására szervezett konferencia.
Részletek
Rockwool konferencia - Piacfelügyelet és szankciók
2013. március 01.
Barta-Vámos László tű. százados előadásában a piacfelügyelet szerepéről, a jogi szabályozás hátteréről és a különböző hatáskörökről szólt. Részletesen kitért az építési termékekre vonatkozó megfelelőség igazolásának rendszerére, illetve a július 1-én bekövetkező változásokra, valamint betekintést engedett a piacfelügyeleti ellenőrzésekbe és a szankciókba. Az előadást közöljük.
Részletek
Rockwool konferencia - Tűzvédelmi mérnöki tevékenység a gyakorlatban
2013. március 01.
Tűzvédelmi mérnöki tevékenység a gyakorlatban. A szakosodás elkerülhetetlen? – címmel, Nagy Katalin TMKE Tűzvédelmi Mérnökök Közhasznú egyesületének elnöke előadásában a tűzvédelmi mérnöki tevékenység elismeréséig megtett utat és a jelenlegi átmeneti időszak elismert mérnöki tevékenységeit elemezte. Kitért a hazai gyakorlat gyengeségeire és a mérnökség lehetséges jövőbeni szakosodására is. Az előadást közöljük.
Részletek
Rockwool konferencia - Átszellőztetett homlokzatok tűzvédelmi kérdései
2013. február 27.
Heizler György ny. tű. ezredes, a Katasztrófavédelmi Szemle főszerkesztője és Mezei Sándor, a kecskeméti katasztrófavédelmi kirendeltség munkatársa, az „Átszellőztetett homlokzatok tűzvédelmi kérdései külföldi tűzeseti és haza vizsgálati tapasztalatok alapján” címmel tartott előadásukban a főbb hibákra és annak következményeire mutattak rá. Az előadást közöljük.
Részletek
Rockwool konferencia - Passzív házak és alacsony energiafogyasztású épületek tűzvédelmi kérdései
2013. február 27.
Dr. Takács Lajos Gábor egyetemi adjunktus, és Szikra Csaba tudományos munkatárs (BME) ma még szintén újdonságnak számító passzív házak és alacsony energiafogyasztású épületek tűzvédelmi kérdéseiről tartott előadásában részletesen ismertette a külföldi szakirodalmak és saját kutatásaik alapján az egyes anyagok és szerkezeti megoldásoknak a tűz terjedésére gyakorolt hatásait, kiemelve, hogy a szemléletváltozásra van szükség ezeknek az épületeknek a tervezésénél és a kivitelezésben is. Az előadást közöljük.
Részletek
Rockwool konferencia - Építésügy területét érintő jogszabályváltozások
2013. február 25.
Már napjaink valósága az építésfelügyeleti hatósági rendszer átalakulása és ezzel egyidejűleg az elektronikus ügyintézés bevezetése. A változások jellegét, az egyes eljárásokban végrehajtandó feladatokat rendkívül alapos összefoglalóban Dr Bedő Katalin a Belügyminisztérium Építési Főosztályának főosztályvezető helyettese mutatta be a konferencián. Az előadást tesszük közzé.
Részletek
Rockwool konferencia - Az OTSZ kidolgozásának elvei
2013. február 25.
Milyen változások várhatók? Erre a kérdésre volt kíváncsi a hallgatóság többsége, így nagyon várta Érces Ferenc tű. ezredes, a BM OKF tűzvédelmi főosztályvezetője előadását. A főosztályvezető arról tájékoztatta a konferencia közönségét, hogy mi tette szükségszerűvé új Országos Tűzvédelmi Szabályzat kidolgozását, és beszélt annak felépítéséről, a jogszabály alkotási folyamatról, a hátralévő feladatok ütemezéséről. Ebből képet kaphatott a hallgatóság a következő félév jogszabály alkotási üteméről és a várható főbb irányokról.
Részletek
Rockwool konferencia - A tűzvédelem területét érintő jogszabályváltozások
2013. február 25.
Bérczi László tű. dandártábornok, a BM OKF országos tűzoltósági főfelügyelője előadásában számos a közelmúltban bekövetkezett újdonságról szólt. Részletekbe menően ismertette a tűzvédelem területén az elmúlt évben bekövetkezett jogszabályváltozásokat, tájékoztatta a hallgatóságot az Országos Tűzmegelőzési Bizottság megalakulásáról és kitért a kéményseprő-ipari közszolgáltatás hatósági felügyeletére is.
Részletek
Tűzvédelmi Szakmai napok Sümegen
2013. február 25.
A TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség 2013. március 7 - 8. között éves közgyűléssel egybekötött szakmai napokat rendez Sümegen. A rendezvény első napján a közgyűlést követően adózási és munkavédelmi jogszabályváltozásokról, a második napon a tűzvédelmi szakterületet érintő jogszabályok bekövetkezett és várható változásairól hallhatnak előadásokat a résztvevők.
Részletek
Részvételi rekord a VI. Rockwool Építészeti tűzvédelmi konferencián
2013. február 25.
„Változások a tűzvédelem területén” címmel megrendezett konferencián - február 21-én - a rendezők és a SYMA csarnok személyzete is a látogatócsúccsal volt elfoglalva. Ezer fő regisztrált a konferenciára, soha ennyi jelentkező nem volt még hazai tűzvédelmi konferencián. A történésekről számolunk be dióhéjban, majd a konferencia előadásait adjuk közre.
Részletek
Szakképzések a Katasztrófavédelmi Oktatási Központban
2013. február 25.
A Katasztrófavédelmi Oktatási Központban (KOK) elkészült a 2012/13-as tanév második tanulmányi félévének képzési programterve. A tervezés során a szakképzések vonatkozásában kiemelt figyelmet fordítottak a 200 fő beiskolázási keretlétszámú Tűzoltó II. szakképzés 5 x 40 fős szakaszára, valamint a 70 fős Tűzoltó szerparancsnoki szakképzés 2 szakaszában a párhuzamos képzések összehangolására. Mi várható 2013 nyaráig – erre válaszol a KOK igazgatója?
Részletek
|