NKE - Katasztrófavédelmi egyetemi felvételik
2013. szeptember 16.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) alakuló felsőfokú katasztrófavédelmi képzés szakmai gazdája a Katasztrófavédelmi Intézet (KVI), ahol befejeződött 2013/2014-es tanévtől kezdődő egyetemi képzésre a hallgatók felvétele. Az itt végző hallgatók egyetemi oklevelet, illetve diplomát kapnak, attól függően, hogy a BA vagy az MA képzést fejezték be eredményesen. 1500-an jelentkeztek.
Részletek
Építési termékek - Új fogalmak
2013. szeptember 16.
Két éve – 2011. április 4-én – megjelent az Európai Unió Hivatalos Lapjának (Official Journal) L 88. számában az építési termékek forgalmazására vonatkozó harmonizált feltételek megállapításáról szóló 2011. március 9-i 305/2011/EU rendelet. Ennek 2013. július 1-i teljes körű hatályba lépése mind a gazdasági szereplők, mind a hatóságok tevékenységét alapvetően befolyásolja. Új fogalmakkal kell megismerkedni. Ezeket gyűjtötte össze szerzőnk.
Részletek
Eszköz nélküli mentési technikák sérült tűzoltónál
2013. szeptember 16.
A különféle ellenőrző gyakorlatok már-már elengedhetetlen forgatókönyve, hogy egy vagy több tűzoltó megsérül az épületben. Sajnos éles helyzetben is szembesülhetünk ilyen helyzetek kihívásaival. Szerzőink ezekre a helyzetekre kínálnak néhány egyszerű megoldást.
Részletek
Magyar Tűzoltó Szövetség - egyesülési tervek?
2013. szeptember 09.
A Magyar Tűzoltó Szövetség és az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2013. szeptember 03-án 13.00 órakor a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma épületében a tűzoltó egyesültek közbiztonságot szolgáló, közösségerősítő, hagyományőrző, illetve civilkapcsolati és pályázati tevékenységéről tartott sajtóbeszélgetést.
Részletek
Dräger roadshow és konferencia
2013. szeptember 06.
Tizenhét országot érintő roadshow keretében érkezett Magyarországra s ezen belül Tiszaújvárosba, Budapestre, az FKI XIII. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokságára, illetve Százhalombattára a FER Tűzoltóságához a Dräger cég bemutató kamionja. A 2012-ben indult és a 2013 novemberében Düsseldorfban véget érő körutazáson a cég legújabb fejlesztésű termékeit mutatta be. A gyakorlati bemutató mellett Százhalombattán előadásokon ismerkedhettek a látogatók az újdonságokkal. Az előadásokat adjuk közre.
Részletek
Radioaktív hulladékok kezelése, tárolása és környezetbiztonsági aspektusai
2013. szeptember 04.
A radioaktív anyagok felhasználási területeinek bővülése és a nukleáris energia előállításának jövőbeni szerepvállalása mind inkább előtérbe helyezi a nukleáris környezetvédelem fontosságát. A szerző a környezetbiztonság előtérbe helyezésével mutatja be a Magyarországon alkalmazott nukleáris technológia során keletkező radioaktív hulladékok szakszerű és biztonságos kezelését és elhelyezését
Részletek
Tervezői felelősség-biztosítás
2013. szeptember 04.
A tervezői felelősségbiztosításra egyre nagyobb igény mutatkozik, leginkább a beruházói oldalról. S erre a tűzvédelmi tervezésben is szükség lehet. A különböző biztosítások közötti eligazodásban segítheti a tervezőket Volkai János írása, melyben valós társaságokkal történt tárgyalásokon keresztül mutatja be a lehetőségeket.
Részletek
Tűzvédelmi követelmények megfelelőségének igazolása szakértőkkel
2013. szeptember 02.
Az OTSZ eddig az építési termékek tűzvédelmi követelményeinek vizsgáló laboratórium általi, vagy EuroCode méretezés alapján történő igazolását tartalmazta. Az építési termékek forgalmazására vonatkozó harmonizált feltételek megállapításáról szóló 2011. március 9-i 305/2011/EU rendelet, illetve az ennek kapcsán módosult hazai szabályozások szerint ez kibővült. A szakértőkről szóló rendelet kidolgozása folyamatban van.
Részletek
Tűzvédelmi szakvizsga - minden ami tűzgátló és növeli a tűzállóságot
2013. augusztus 29.
A KONIFO Kft. tanfolyamot és szakvizsgáztatást szervez az 45/2011. (XII.7.) BM rendelet alapján tűzállóságot növelő bevonati rendszerek alkalmazását, karbantartását végzők, valamint nyílászáró szerkezetek és tűzgátló tömítéseket beépítők, javítók részére. A programot és a jelentkezési lapokat adjuk közre.
Részletek
|